2011/06/19

Hogy is kezdődőtt? Egy kis történelem.

Az üveg feltalálásának körülményei máig sem tisztázottak. Az idősebb Plinius római történetíró feljegyzéseiben az üveget a föníciaiak találmányának tartja, melyet egy szerencsés véletlennek köszönhetünk. Története szerint egyszer egy föníciai gálya nátront (szódát) szállított, azonban viharba került, s az az észak-szíriai partokra sodorta. A hajósok a nátrondarabokból és a parti homokból tűzhelyet rögtönöztek. Másnap, mikor a hamut szétkotorták, csodálatos csillogó olvadékdarabokat pillantottak meg, mely az értékes drágakövekre emlékeztette őket. Hazatérve már tudatosan ismételték meg a folyamatot.

Nem tudni, hogy vajon tényleg így történt-e, az azonban tény, hogy már Kr.e. 5-6000 körül készítettek alacsony hőmérsékletű üvegzománcokat, megüvegesedett fajansz tárgyakat. Théba és Memphis papjai színes üveggyöngyöket készítettek, drágaköveket utánozva.

Kr. e. 500-ban már alkalmaztak épületekben is az üveget, melyből töredékeket leltek Pompejben, s a Közel-Keleten is, ahol a falak kisebb réseinek kitöltésénél használták az ablaküveg egyik kezdetleges formájaként. Az üvegfestészet feltehetően az üvegmozaikból alakult ki, és a középkori keresztény templomokból kiindulva hódította meg a világot.
A XII. század elején egyre elterjedtebbé válik az üvegfestészet, melyet aztán évszázadokig kizárólag egyházi épületeken alkalmaztak. A templomokban a díszítő funkció mellett tanító-nevelő szerepet is betöltöttek (’szegények Bibliája’).
A gótikában már hatalmas fejlődésnek indult az üvegfestészet. A zseniális gótikus építészet megszabadítja a falakat a teherhordás nyűgétől, megnő az ablakok jelentősége és mérete. Egyes ablakokban egy nagy alak töltötte ki teljesen a felületet, máshol jelenet-ábrázolatok történeteket meséltek el. A nagyobb ablakokat kézi kovácsolású vasszerkezettel osztották kisebb egységekre.
A XIV. században már nagyobb méretű és vékony üveglapokat is képesek voltak előállítani az üveghutákban. Ekkorra tehető a silberezés felfedezése (ezüstkloridos páceljárás) mely szalmasárga színt eredményezett. Előtérbe kerültek a réteges üveg (überfangglas) színes rétegének lecsiszolásával készült díszítő motívumok és ábrázolások is.
A XVIII-XIX. században tömegtermeléssel előállított ablaküveg megjelenése a színes s ólmozott üvegek hanyatlását hozta magával. A korszerűbbnek tűnő teljes ablaktáblákra cserélték le az épületek színes üvegeit, vagy az egyszerűen átlátszó üvegből készült de kisebb geometrikus elemekből ólmozott ablakokat. A virágzó műhelyek így törvényszerűen hanyatlásnak indultak, és a féltve őrzött üvegfestési és egyéb eljárásokat a mesterek magukkal vitték a sírba.
A XIX. századi historizmus talaján az üvegfestés újra életre kelhetett, és a középkori ólomüveg maradványokat is kezdték helyreállítani. Ebben a korban a középkorihoz képest viszont már csak túl tiszta üveget tudtak gyártani.

Forrás:www.czirjak-glass.hu

3 megjegyzés:

  1. Érdekes temat valasztottal! Ma mar kaphato barmelyik papir/hobbi boltba uvegfestek, es erdekes mintakat lehet krealni ha kicsit kreativ vagy, meg meg szorakoztato foglalatossag is. :-))

    VálaszTörlés
  2. ezek a fránya főniciaiak, hogy mennyi mindenhez közük van... csak a pénzt kellet volna nem fel találják :D :)) :P

    VálaszTörlés
  3. Kár, hogy már nem divat én imádom de viszont elég drága, de azért majd beszerzek egy éjjeli lámpát olyan igazit ólommal és szép színekkel.Mindig csodálom az ablakokat ha templomban vagyok.

    VálaszTörlés