2011/06/21

Természetesen üveg

Természetesen üveg. Egy kis ízelítő hatha valaki kedvet kap hozza.
Dolgozhatunk üveglapra, pohárra, tányérra illetve bármilyen tárgyra, amely átlátszó, tehát színtelen. Ez azért fontos, mert a festék színei így érvényesülnek a legjobban. Aztán kell még festék. Természetesen egy speciális fajta, melyet bármely művészellátóban -  Szívem szerint a Vetro Color olasz márkát ajánlanám. Ebből a festékből egy 50 ml-es üveg körülbelül 500 forint. Ne ijesszen el senkit az ár! Egy ilyen üveg legalább fél évig tart, tehát nagyon kevés kell belőle egy kép megfestéséhez. A Vetro Color nagyon nagy színválasztékot kínál, de elég csak a három alapszínt (kék, sárga, piros) megvenni, ugyanis a festék nagyon jól keverhető, így bármilyen szín előállítható. Szükség van még kontúr festékre is. Ez egy sűrűbb festék, amellyel megrajzolhatjuk a kép vonalait. Tubusban árulják, nem folyik, úgyhogy könnyű vele dolgozni. Sűrűsége miatt egy-két milliméteres gátat képez, tehát a festék a vonalak által kialakított térben marad. Természetesen ezek is sokáig kitartanak. Az első próbálkozásokhoz ezüst kontúrt érdemes venni, mert az minden más színhez szépen passzol.

A legegyszerűbb üveglapra dolgozni, első alkalomra mindenképpen ezt ajánlanám. Fogunk egy lapot és rárajzoljuk a kívánt mintát - ez lehet egy fa, virág, angyal, hal vagy bármilyen nonfiguratív ábra. A lapon megtervezhetjük a színeket is. Ha kész a terv, rátesszük az üveget és könnyűszerrel meghúzhatjuk a kontúrvonalakat. Ezután várni kell pár órát, amíg a festék megszilárdul, majd kezdhetjük az igazi festést, kiszínezést. Ha pohárra akarunk dolgozni, akkor is lehet sablont készíteni. A papírlapot egyszerűen beleragasztjuk a pohárba. Mivel a poharak általában henger alakúak óvatosan kell őket festeni. Érdemes 6-8 órát is várni, hogy a kontúr maradéktalanul megszilárduljon. Ezután kezdhetjük a festést. Ha kitöltünk egy tartományt, a poharat úgy kell az oldalára fektetni, hogy a frissen elkészített rész legyen felfelé. Különben a festék szétfolyik, belefolyik más színekbe. Csak akkor lehet folytatni a munkát, ha a már kész részletek megszáradtak.

Mire figyeljünk még?!
Ha üveglapra dolgoztunk a kész műveket érdemes az ablakba akasztani, mert akkor a legszebbek, ha átsüt rajtuk a fény. Ez azt jelenti, hogy a lap minden oldalán rá kell hagyni 1-1 centimétert a keret számára. Ha viszont poharat készítettünk, akkor praktikus gyertyát illeszteni bele, mert nagyon szépen kivetíti a fény és a színeket a falra, az asztalra. Persze ezek csak alapok ennél sokkal nagyobb lehetőség van ebben a szórakoztató művészetben.Jó szórakozást! Ja és egy pár minta.




2 megjegyzés:

  1. Szerettem volna már kipróbálni de a fiam még kicsi ehhez és várok, hogy együtt kísérletezzünk. Bizti élvezni fogja.

    VálaszTörlés
  2. Egy következő bejegyzésben nem mutatnál valamit amit te készítettél? Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségei vannak, például szívesen készítenék ismerőseimnek személyre szabott ajándékot...

    VálaszTörlés